A fejelés különleges technikai elem, mert a sikeres végrehajtás jóval többet igényel annál, mint hogy a játékos megfelelően találja el a labdát a fejével. A labda röppályájának felismerése, a helyezkedés, az elrugaszkodás időzítése, a megfelelő testhelyzet és a nyak-törzs összehangolt munkája együttesen határozza meg a végrehajtás minőségét. A képzésben ezért a fejelést nem érdemes egyetlen mozdulatként kezelni. A teljes cselekvéssort kell megtanítani.
A technika alapja a labda röppályájának megfelelő felmérése. A játékosnak még a labda érkezése előtt el kell kezdenie igazítani a helyzetét, mert egy rosszul megválasztott kiindulópontból már nehéz megfelelően végrehajtani a fejelést. Az edzői munka során ezért a statikus végrehajtás után minél hamarabb meg kell jelenniük a különböző magasságú, sebességű és irányú labdáknak. A cél az, hogy a játékos ne csak fejelni tudjon, hanem képes legyen megfelelő helyre kerülni a fejeléshez.
A végrehajtásnál fontos a stabil testhelyzet és a teljes test összehangolt használata. A fejelés ereje nem kizárólag a fej előremozdításából származik. A lábak, a törzs és a nyak munkája együtt alakítja ki a kontrollált mozdulatot. Talajon végzett fejelésnél a megfelelő terpesz és egyensúly teremti meg az alapot, míg felugrásnál az elrugaszkodás és a levegőben kialakított testhelyzet válik meghatározóvá. A technika oktatásakor ezért nemcsak a labdaérintést, hanem az azt megelőző mozgássort is korrigálni kell.
A következő kritikus tényező az időzítés. A jó fejelő nem feltétlenül az a játékos, aki a legmagasabbra ugrik, hanem az, aki a megfelelő pillanatban találkozik a labdával. Ha az elrugaszkodás túl korán történik, a játékos már lefelé mozoghat az érintés pillanatában. Míg ha későn, az ellenfél vagy maga a labda megelőzheti. Az edzéseken ezért változó beadásokkal, különböző indulási helyzetekből és fokozatosan megjelenő ellenállással érdemes fejleszteni az időzítést.
A fejelés irányítása legalább olyan fontos, mint az erő. Támadóhelyzetben a játékosnak nem egyszerűen kapura kell továbbítania a labdát, hanem célt kell választania. Védekezésben pedig gyakran éppen az ellenkező elv érvényesül. A veszélyes területből megfelelő irányba kell eltávolítani a labdát. Az edzői gyakorlatoknak ezért konkrét célterületeket kell tartalmazniuk. Így a játékos nem pusztán a technikai érintést ismétli, hanem annak taktikai célját is megtanulja.
A fejlődés következő szintje a párharchelyzetben történő alkalmazás. Mérkőzésen a játékos ritkán fejel zavartalanul. Ellenféllel kell pozíciót fogni, meg kell tartani az egyensúlyt, fel kell mérni a labda útját, majd megfelelő pillanatban végrehajtani az akciót. Emiatt a technika elsajátítása után fokozatosan ellenállást kell beépíteni a gyakorlatokba. A cél azonban nem a kontrollálatlan ütközések létrehozása, hanem annak megtanítása, hogyan szerezhető kedvező pozíció a labdáért folyó párharc előtt.
A fejelés fejlesztése akkor hatékony, ha az edző nem választja külön a technikai végrehajtást a helyezkedéstől, az időzítéstől és a döntéstől. Először stabil technikai alapokat kell kialakítani, majd egyre változatosabb és játékszerűbb környezetben kell alkalmazni azokat. A mérkőzésen ugyanis nem az számít, hogy a játékos képes-e zavartalan helyzetben megfejelni egy pontosan érkező labdát, hanem az, hogy megfelelő helyre kerül-e, jó pillanatban avatkozik-e játékba és a fejelésével valóban megoldja-e az adott játékhelyzetet.