Cserejátékosként is készen

Cserejátékosként is készen

A kezdőcsapatból való kimaradás csalódást jelenthet, de a mérkőzés szempontjából a játékos feladata ettől még nem változik. Készen kell állnia arra, hogy segítsen a csapatnak. A csereként pályára lépő futballista különleges helyzetben van. Miközben az ellenfelek már hosszabb ideje játékban vannak, neki néhány perc alatt kell felvennie a mérkőzés ritmusát, megértenie az aktuális taktikai helyzetet és megfelelő intenzitással szükséges bekapcsolódnia.

Az első feladat a mentális készenlét fenntartása. A kispadon ülő játékos könnyen nézővé válhat. Követi a mérkőzést, de már nem saját feladatain keresztül értelmezi azt. Pedig éppen ellenkezőleg kell gondolkodnia. Figyelnie kell, hogyan védekezik a közvetlen ellenfele, hol nyílnak területek, milyen problémákkal küzd a saját csapata és milyen játékhelyzetek ismétlődnek. Így amikor az edző szól, nem egy ismeretlen mérkőzésbe érkezik meg.

 

A cserejátékosnak ezért érdemes saját posztjának szemszögéből elemeznie a játékot. Egy szélső támadó megfigyelheti, hogy az ellenfél szélső védője milyen szorosan védekezik, melyik lábára tereli ellenfelét, illetve mennyi területet hagy maga mögött. Egy középpályás figyelheti, hol lehet labdát kérni, milyen irányból érkezik az ellenfél nyomása. Egy csatár pedig már a kispadról feltérképezheti a középhátvédek mozgását és párharcviselkedését. A csere így információs előnnyel léphet pályára.

 

A megfelelő fizikális felkészülés ugyancsak meghatározó. A pályán lévő játékos fokozatosan kerül mérkőzésterhelésbe, a csere számára viszont az átmenet sokkal gyorsabb. Ezért a bemelegítésnek nem egyszerű formalitásnak kell lennie. A testet fel kell készíteni gyorsításokra, irányváltásokra, párharcokra és nagy intenzitású mozgásokra. Amikor a játékos belép a pályára, nem az első öt percben kell elérnie a megfelelő intenzitást. Lehetőség szerint már az első akcióra készen kell állnia.

 

A beszállás után különösen fontosak az első cselekvések. Nem szükséges rögtön mérkőzést eldöntő megoldást keresni. Egy pontos passz, megnyert párharc, intenzív visszazárás vagy jól időzített labda nélküli mozgás segíthet abban, hogy a játékos gyorsan kapcsolódjon a mérkőzéshez. A túlzott bizonyítási vágy ezzel szemben rossz döntésekhez vezethet. A csere nem attól lesz hasznos, hogy minden labdából egyedül akar helyzetet kialakítani.

 

Csereként fontos kihasználni a frissességet az elfáradó ellenfelekkel szemben. Ez azonban nem pusztán azt jelenti, hogy a frissen beálló játékos gyorsabban fut. A fizikai előnyt megfelelő döntésekkel kell kihasználni. Agresszívebb mélységi indulásokkal, intenzív letámadással vagy az egy az egy elleni helyzetek tudatos keresésével. A frissesség akkor válik valódi előnnyé, ha a játékos felismeri, hol kezd csökkenni az ellenfél teljesítménye.

 

Az edző oldaláról ugyancsak fontos, hogy a becseréléshez egyértelmű feladat társuljon. A „menj be és változtasd meg a meccset” kevés információ. Sokkal használhatóbb két-három konkrét támpont. Melyik területet támadja, kit vegyen fel labdavesztés után, hogyan változik a csapat szerkezete, vagy melyik ellenféllel szemben próbáljon előnyt kialakítani. A cserejátékosnak rövid idő alatt kell alkalmazkodnia, ezért a kommunikációnak egyszerűnek és pontosnak kell lennie.

A cserejátékos szerepe nem a pályára lépés pillanatában kezdődik. Már a kispadon készül a feladatára. Figyeli a mérkőzést, információt gyűjt az ellenfélről, fenntartja fizikai készenlétét és megpróbálja megérteni, mire lehet szüksége a csapatnak.

 

A sikeres becseréléshez ezért három dolognak kell találkoznia. A felkészültségnek, az információnak és az azonnali intenzitásnak. A játékos nem tudja mindig befolyásolni, hogy kezdőként vagy csereként kap lehetőséget. Azt viszont igen, hogy amikor eljön az ő pillanata, milyen állapotban lép pályára.

Fotó: LVYSL